21.Majom

2012. febr. 22. 18:19 - írta Dreamgirl08

*:(

-Kelj fel Kincsem!-simogatta anyu az arcomat, motyogtam valamit, majd a másik oldalamra fordultam, ezzel tudomást sem véve róla.

-Hagyd!Majd én...-hallottam egy édes hangot az ajtóm felől.

-Csak okosan!-jött a válasz és az ajtó csukódása.Perceken belül megéreztem egy puha kezet magamon, amik arcomat simogatták.Rögtön felismertem.

-Jó reggelt Szépségem!-suttogta fülembe és egy puszit nyomott szám sarkába. Villámgyorsasággal  pattantak ki a szemeim, majd vigyorogva nyakába ugrottam, ezzel eldöntve az ágyon.

-Hé!Azt hittem még alszol!-fordította a fejét nevetve felém.Közelebb húztam az arcát az enyémhez és megcsókoltam.Szinte azonnal visszacsókolt.Kezeit körbe fonta derekamon, még jobban közelebb húzva magához.Hajába túrtam.Istenem, de hiányzott már...

-Annyira hiányoztál már!-közöltem vele hangosan is, mire homlokát enyémnek döntötte.Adott az orrom hegyére egy apró puszit.

-Te is nekem!-mosolyodott el édesen.Adtam még egy kisebb puszit a szájára, majd felkeltem az ágyról és a szekrényem felé igyekeztem.Kivettem belőle egy melegítőt, egy sima hosszú ujjúval.Bezárkóztam a fürdőbe, felöltöztem, rendbe tette magam.Nagy vigyorral az arcomon léptem be az ajtón.Felém fordult, kitárta karjait, amibe azonnal beleugrottam.Nevetve szorított magához, miközben megemelt.

Kopogtak az ajtómon.

-Gyertek le reggelizni!-nyitott be anyu mosolyogva, mire aprót bólintottam, majd anyu elhagyta a szobát.

-Megyünk?-húzogatta a szemöldökét.Felnevettem.

-Menjünk?-kérdeztem vissza játékosan

-Menjünk!-

-Akkor megyünk!-

-Na gyerünk!-itt már nem bírtuk.Mind a kettőnkből előtört a hangos nevetés, ami beterítette az egész szobát.Oda sétáltam az ajtóhoz, visszafordultam, de ő még ugyanúgy állt ott és fejét rázva nevetett.

-Gyere már, te majom!-léptem vissza hozzá.Megragadtam a kezét és magam után kezdtem vonszolni.

-Hogy mi?-nézett rám sipítós hangon.Ajkamba haraptam, hogy visszatartsam a röhögésemet.Megálltam, szembe fordultam vele.

-Azt mondtam, hogy te...majom!-néztem halál komolyan a szemeibe, de mikor megláttam azt a fintoros grimaszt az arcán, nem bírtam tovább, nevetni kezdtem.

-Ez fájt!-mutatott az arcára, ahova egy szomorú fej ült ki.Ismét kinevettem.-Megyek is enni!-emelte fel a fejét, 'nemtörődöm stílusban', kikerült és levágtatott a lépcsőn.Kuncogva utána mentem.

Sikeresen megreggeliztünk.Beszélgettünk, nevettünk.Nick kicsit morcos volt, de egy-egy alkalomkor ő is elmosolyodott.

*

Felsétáltam a szobámba.Zayn az ágyamon ült és Nickkel játszott.Leültem hozzájuk, de nem ő nem nézett rám.Felemeltem a fejét,mire kiszakította a kezeim közül és tüntetően elfordította.Közelebb ültem, majd arcára simítottam a két tenyeremet.

-Most komolyan haragszol ennyi miatt?-néztem rá boci szemekkel.Rám emelte a tekintetét, mire ajkamba harapva vártam válaszát.

Lassan bólogatni kezdett.


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 11 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

 

Bemutatkozás
'Ha mindig azt nézed, miért ne légy együtt valakivel, nem is jön össze. De egy adott pillanatban lehet, hogy hagyni kéne, és megélni a szív dolgait...'
Friss kommentek
Legkommenteltebb
Archívum
Iratkozz fel
Linkek
Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend